Ifjúsági magyar bajnok lett Daka Anett

2017.07.07.

A Gyulai Várfürdő úszója ötvenméteres hátúszásban végzett az élen.

A LXXXIX. Országos Ifjúsági Bajnokság küzdelmeit rendezték meg május 24–27. között. A Hódmezővásárhelyen megtartott országos seregszemléről Daka Anett aranyéremmel tért haza. A fiatal sportoló és aranyérme került reflektorfénybe a Gyulai Várfürdőben tartott május 31-i sajtótájékoztatón.

A Gyulai Várfürdő úszószakosztálya nyolc versenyzővel képviseltette magát a négynapos megmérettetésen. A összesített rangsor középmezőnyének elején végzett fürdővárosiak közül Daka Anett aratta a legfényesebb győzelmet, hiszen ötvenméteres hátúszásban országos bajnok lett.

A Gyulai Várfürdő tárgyalótermében megtartott sajtótájékoztatón Daka Anett elmondta, nagyon jól érezte magát a verseny közben, és mindennél jobban örül az elért időeredménynek és a bajnoki címnek.

– A következőkben nagyon szeretném megjavítani a most elért időeredményt, és szeretnék minél jobb eredménnyel hazatérni a rövidpályás felnőtt bajnokságról.

Tóth András vezetőedző hangsúlyozta, hogy tanítványa már száz méter háton is egyéni csúcsot úszott, de az igazán nagy meglepetést az ötven méter hát megnyerésével hozta.

– Anett számára egy kis pihenés következik, de augusztus felé elkezdjük a felkészülést a felnőtt rövidpályás bajnokságra.

Az aranyérmet besöprő sportolóra Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő ügyvezetője is nagyon büszke volt, hiszen újra van egy kiemelkedő versenyzője a szakosztálynak.

– Természetesen Anett ezzel nagy felelősséget is vett a vállára, hiszen egyfajta példakép lett az utánpótláskorú úszóink számára.

A Gyulai Várfürdő úszószakosztályának sikertörténetét tehát tovább írják a Daka Anetthez hasonló fiatal sportolók, akikre joggal építhet Tóth András és csapata.

A fürdővárosi úszó figyelemre méltó teljesítményét a várfürdő úszószakosztályának szakemberei mellett az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj pályázata is segítette. Ennek keretében 480 ezer forintnyi összeggel támogatták, amelyből sportfelszerelésekkel látták el az úszót.

visszalépés...
EXP