Ezüstérmes helyen végzett a Gyulai Várfürdő

AKTUÁLIS COVID-19 INFORMÁCIÓK A GYULAI VÁRFÜRDŐRE VONATKOZÓAN

 

2019.10.29.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Várfürdő Kupát


Nyolcadik alkalommal rajtolt el a Várfürdő Kupa elnevezésű úszóverseny október 26-án. A Gyulai Várfürdő Kft. által életre hívott sporteseményen tizenhat klub versenyzője csapott össze Széchy Tamásra emlékezve.

Idén is népes mezőny gyűlt össze a Széchy Tamás Sportuszodában, hiszen tizenhat klub közel kétszázötven versenyzője adta be nevezését a megmérettetésre. A gyulai vízicsatákra az ország számos pontjáról jelentkeztek indulók, a megyei klubok mellett Budapestről is érkeztek nevezések. A torna nemzetköziségét a Nagyváradi Crisul Club részvétele biztosította.

Az úszó párharcoknak a sportuszoda 50 méteres versenymedencéje adott otthont, a fiatal sportolók négy úszásnemben és három távon csaptak össze egymással.
Tóth András vezetőedző csapata idén is az összesített pontverseny megnyerését tűzte ki céljául, amelyért a Békéscsaba Előre Úszó Klub legjobbjaival kellett összecsapnia. A fej fej mellett haladó versenyfutást végül a gyulai együttes az ezüstérmes helyen fejezte be. A hazai klub versenyzői 17 aranyérmet, 26 ezüstöt, 22 harmadik helyet és számos kiváló eredményt úsztak össze.

Gyulai érmesek: 100 méteres gyorsúszás: Cseresznyés Petra 1. hely, Gál Kincső 1. hely, Tóth Bernadett 2. hely, Veres Laura 2. hely, Havas Balázs 2. hely, Szamos Panna Eszter 3. hely. 100 méteres mellúszás: Sáfár Janka 1. hely, Cseresznyés Petra 1. hely, Mácsok Fruzsina 1. hely, Tóth Bernadett 2. hely, Schmidt Hanga 2. hely, Veres Laura 2. hely, Abrudán Gábor 2. hely, Gombos Fruzsina 3. hely, Csukás Réka 3. hely, Szalai Luca 3. hely. 50 méteres hátúszás: Árgyelán György 1. hely, Matei Bryana 2. hely, Gál Kincső 2. hely, Simon Attila 2. hely, Abrudán Gábor 2. hely, Csukás Réka 3. hely, Gál Csenge 3. hely, Oroján Csilla 3. hely, Juhász Júlia 3. hely, Hudák Nándor 3. hely. 100 méteres pillangóúszás: Veres Laura 2. hely, Sáfár Janka 3. hely, Cseresznyés Petra 2. hely, Szamos Panna Eszter 3. hely. 200 méteres hátúszás: Cseresznyés Petra 1. hely, Veres Laura 1. hely, Szamos Panna Eszter 2. hely, Matei Bryana 2. hely, Mácsok Fruzsina 2. hely, Havas Balázs 2. hely, Cseresznyés Zoltán 2. hely, Tóth Bernadett 3. hely, Kurta-Kempf Milán 3. hely. 50 méteres gyorsúszás: Gál Kincső 2. hely, Árgyelán György 3. hely. 50 méteres mellúszás: Csukás Réka 2. hely, Schmidt Hanga 2. hely, Gál Kincső 3. hely, Simon Attila 3. hely, Juhász Dániel 2. hely, 100 méteres hátúszás: Cseresznyés Petra 1. hely, Mácsok Fruzsina 1. hely, Havas Balázs 1. hely, Szamos Panna Eszter 2. hely, Veres Laura 2. hely, Tóth Bernadett 3. hely, Gombos Fruzsina 3. hely, Gombos Zoltán 3. hely, Bondár Balázs 3. hely. 50 méteres pillangóúszás: Matei Bryana 1. hely, Schmidt Hanga 2. hely, Gál Kincső 1. hely, Szabó Fanni 3. hely, Gál Benett 3. hely, 200 méteres gyorsúszás: Tóth Bernadett 1. hely, Cseresznyés Petra 1. hely, Veres Laura 1. hely, Szamos Panna Eszter 2. hely, Mácsok Fruzsina 2. hely, 40×50 méteres női vegyes váltó: 1. Gyulai Várfürdő (Kállai Hanna, Szalai Anna, Schmidt Hanga, Gál Kincső), 4×50 méteres férfi vegyes váltó 2. hely Gyulai Várfürdő Kft. (Selypes Kristóf, Takó Ádám, Abrudán Gábor, Gál Benett), 4×50 mix váltó 2. hely Gyulai Várfürdő Kft. (Cseresznyés Zoltán, Mácsok Fruzsina, Veres Laura, Kurta-Kempf Milán), 4×50 méteres női gyorsváltó 3. hely Gyulai Várfürdő Kft. (Szalai Luca, Gál Csenge, Oroján Csilla, Petróczki Rita).

visszalépés...
EXP

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az Adatvédelmi szabályzat ide klikkelve megtekinthető pdf formátumban!

Engedélyezem
x