Veres Laura ezüstérmet nyert a felnőttváltó tagjaként

2020.12.12.

Gyulai sikerek a Négy Nemzet Úszóversenyén

Veres Laura és Mácsok Fruzsina, a Gyulai Várfürdő úszószakosztályának két sportolója is kiválóan szerepelt a Négy Nemzet Úszóversenyen, melyet július 24–26. között rendeztek meg a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. A részletekről Tóth András vezetőedző, Kiss Tamásné, a Gyulai Úszókért Alapítvány elnöke és Görgényi Ernő polgármester tartott sajtótájékoztatót.

A háromnapos verseny azért is volt nagy esemény, mert ez a viadal volt az első, amelyet a koronavírus-járvány kitörése óta megrendeztek. A megmérettetésen, ahol magyar, lengyel, cseh és osztrák úszók is elindultak, szigorú szabályok voltak életben, amelyek értelmében az esti egyéni finálékban egy nemzetet maximum két versenyző képviselhetett.

Tóth András kifejtette, hogy Veres Laurával előzetesen a magyar bajokságra készültek, ám a vírushelyzet megakadályozta őket abban, hogy kiváló eredményeket érjenek el. A fiatal gyulai úszóval azonban tovább folytatták a szárazföldi edzéseket, Laura pedig lehetőséget kapott arra, hogy Balatonfűzfőn készüljön a válogatott edzőtáborában.

– A Négy Nemzet Úszóversenye kiváló lehetőséget biztosított a versenyzőknek arra, hogy hosszú idő után ismét megmérettessék magukat. Mi kicsit az esélytelenek nyugalmával érkeztünk erre a nemzetközi versenyre, hiszen olyan nevek álltak csatasorba, mint Hosszú Katinka vagy Kapás Boglárka. Az első számú cél a B döntőbe való bekerülés volt, ám a lányok hamar rácáfoltak a várakozásokra – ismertette.

Veres Laura már az első napon a 200 méteres gyorsúszás B döntőjébe kvalifikálta magát, ahol a harmadik legjobb magyarként zárta a futamot. Laura időeredménye azért is kiemelkedő, mert megegyezik az idei ifjúsági Európa-bajnokság szintidejével, és csupán négy tizeddel marad el az olimpiai B szint idejétől.

Mácsok Fruzsina emellett 100 méteres mellúszásban és a 200 méteres mellúszásban is az A döntő nyolcadik helyén végzett.

– A nap folyamán megkeresett Sós Csaba, a válogatott kapitánya, hogy megkérjen minket, hogy Veres Laura is tagja lehessen a 4×100-as női gyorsváltónak. Természetesen nagy örömmel mondtunk igent, így Laura Verrasztó Evelin, Molnár Flóra és Gyurinovics Fanni csapattársaként végzett a döntő második helyén. Nagyon örülök ennek a sikeres viadalnak, és annak, hogy megmutathattuk magukat, illetve azt, hogy számolni kell a gyulai úszósporttal – emelte ki Tóth András.

Kiss Tamásné elmondta, minden gyulai büszke lehet a két sportoló eredményére, hiszen régen nem volt példa arra, hogy egyszerre két fürdővárosi úszó is küzdhetett egy rangos versenyen a sikerért.

Görgényi Ernő kiemelte, hogy a felsorolt sikereket hosszú folyamat előzte meg, elkötelezett, komoly munka, valamint felkészült szakmai munka az edzők részéről.

– A fiatal úszók sikerei megmutatják azt, hogy a gyulai úszósportnak nemcsak múltja, hanem jövője is van – zárta.

 

visszalépés...
EXP

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az Adatvédelmi szabályzat ide klikkelve megtekinthető pdf formátumban!

Engedélyezem